VI. rész - Tánc

Sally szívesen feláldozta a csütörtöki ebédszünetét annak érdekében, hogy kolléganőjének segítségére legyen. Azelőtt még sosem járt Mrs. Tildy boltjában, ami koránt sem volt meglepő csekély jövedelmét tekintve. Örömkönnyek gyűltek a fiatal lány szemeibe, mikor meglátta azt a temérdek méregdrága női ruhát. Kezeit végighúzta mindegyiken, mintha ezzel a mozdulattal az összeset a sajátjának tudhatná. Ujjai gyengéden érintették a finom anyagokat, egy-egy csipkénél megremegtek a gyönyörűségtől. Abban a néhány pillanatban Sally úgy érezte, hogy ő bizony mennybe ment s minden álma, amely a földi élet során nem valósulhatott meg, ezúttal beteljesedni látszott.

- Szerintem neked nincs is szükséged férfira – jegyezte meg Emily élcelődve.

- Nincs? – csattant fel Sally és visszatért a túlvilági álmodozásából.

- Innen bármelyik ruha maradéktalanul boldoggá tudna tenni téged.

- Tulajdonképpen igazad van – helyeselt a lány. – De mégis szükségem van egy remek férfira, aki kifizeti nekem ezeket a csodaszép darabokat – kezeivel játékosan végigzongorázott az egyik állványon lógó ruhákon. Emily hangosan felkacagott barátnője megjegyzésén. – Ezt már szeretem – mosolygott Sally. – Lássunk is hozzá a nagy harci feladathoz. Milyenre gondoltál?

- Nem tudom. – Emily megrázta vállait. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy mi számít éppen divatosnak és mi az, amit mondjuk egyáltalán nem illik viselni egy efféle összejövetelen.

- Redstone mit mondott, milyen parti lesz? – érdeklődött tovább a lány.

- Egy előkelő partinak nevezte, tele fontos emberekkel – válaszolta Emily unottan, közben letelepedett az egyik székre, amely a kísérő vendégeknek szolgált.

- Fényűzés, csupa csillogás lesz minden – Sally teátrális mozdulatokkal járta körbe Emily-t, miközben beszélt. – A férfiak mind fekete-fehérben lesznek, mint valami elsőáldozáson vagy bar mitzvah-n, teljesen mindegy – egy pillanatra megállt, majd vállat vonva folytatta. – A lényeg, hogy nem a származáson lesz a hangsúly, sokkal inkább a pénzen. A nagyon sok pénzen. Arnold bizonyára remekül fog festeni – kalandozott el.

- Sally, kérlek! – Emily csupán üzlettársként tekintett Redstone-ra, ezért próbálta figyelmen kívül hagyni munkatársa éles megjegyzéseit a férfi kinézetével kapcsolatban.

Arnold különben is teljes ellentéte volt a férjének. Owen mindig is az a kisfiú volt, akit még régen megismert, igyekezett a feladatokhoz felnőni, az akadályokat könnyűszerrel átvészelni. A család volt számára az elsődleges, minden mást háttérbe helyezett, kivéve, amikor úgy döntött, hogy részese akar lenni a nagy világháború történéseinek. És mindez éppen akkor zajlott, amikor már elhatározták, hogy tovább gyarapítják a családot. Owen volt a legboldogabb ember akkor, ám néhány hét múlva minden megváltozott. Emily szörnyen aggódott férje miatt, ugyanakkor gyűlölte is, hogy képes volt arra, hogy ott hagyja őt csakúgy.

- Semmi Sally! Arnold igenis jó parti, elismerhetnéd végre. – Sóhajtot egy nagyot, majd leült barátnője mellé. – Voltaképpen majd szétvet az irigység, hogy téged hívott el, nem pedig engem.

- Én nem akartam, hogy ez történjen – mentegetőzött azonnal Emily. – Ha szeretnéd, beszélek vele és elmondom neki, hogy te sokkal megfelelőbb lennél egy ilyen eseményre.

- Jaj, ne butáskodj már! – horkant fel Sally s kezével a lány combjára csapott. – Te sokkal értelmesebb vagy bármelyik úrinőnél, nem véletlen, hogy téged nézett ki magának. Hihetetlenül intelligens vagy és gyönyörű, nem mellesleg a szád sem jár feleslegesen, mint például most az enyém – nevetett. – Tudatában van annak, hogy nem fogsz szégyent hozni rá.

- Nem is tudom – nyögte összezavarodva Emily. – Hiszen még alig váltottunk csak néhány szót, mégis honnan tudta volna leszűrni, hogy milyen is vagyok.

- Jaj, aranyom! A kisugárzásoddal megbabonáztad őt. – Mindkettejük ajka mosolyra húzódott, ám Emily még mindig nehezen tudta elfogadni helyzetét.

- Azt sem tudom, hogy egy ilyen partin, mit illik viselni, vagy egyáltalán a hajammal mi a fenét kezdjek – fújta kétségbeesetten. – Feltűzzem vagy hagyjam leengedve? Ha feltűzöm, az olyan egyszerű megoldásnak tűnik, ha leengedem, akkor meg úgy nézek ki, mint egy vidékről érkezett agrárcsemete.

- Túl aggódod. Egyébként tűzd fel, mert az elegáns.

A ruhaválasztás már könnyebben ment. Megegyeztek abban, hogy a fekete színt semmiképp sem részesítik előnyben, hiszen nem temetésről volt szó. A selymet, mint anyagot is elvetették, az túl cicomás volt, túlságosan is a csillogást tükrözte és mindemellett nagyon nehéz kibírni, hogy az ember ne azt simogassa egész este rendkívüli tapintása miatt. Végül egy aranybarna mellett döntöttek, amely Mrs. Tildy lányának a ruhájához volt hasonló. Elegáns, nem túl pompás, de mégis látszott rajta, hogy nem egy-két dollárba került a sarki turkálóban.

Emily idegesen tördelte a kezét az Atlantic City-be vezető úton. Arnold nem tartott vele, ő már korábban odautazott üzleti ügyek miatt, így egy kocsit küldetett a lányért. Szörnyen izgult és félt is, különös érzések keveredtek benne és titokban alig várta, hogy Redstone meglássa őt abban a káprázatos ruhában. Amint az összejövetelt adó házhoz értek, Emily émelyegni kezdett és úgy érezte, rögvest elájul. Irtózott a gondolattól, hogy be kell sétálnia annyi ismeretlen ember közé. Talán észreveszik rajta, hogy nem is közéjük való és kigúnyolják. Az ajtónál egy idősödő férfi üdvözölte őt elsőként, aki minden bizonnyal az érkező vendégeket fogadta. Elvette tőle a kabátját, majd egyenesen felvezette az emeletre. A földszint csendes volt, csak a konyhalányok és a pincérek futkostak idegesen ide-oda. A lány még sosem járt ehhez fogható házban. Hatalmas volt. Míg felfelé haladtak a lépcsőn, a falon rengeteg családi képet tudott megcsodálni. Mindegyikről a gazdagság árulkodott. Aztán amikor végre felértek, egy nyitott ajtó fogadta őket, ahol Emily meglátta azt a jó néhány szintén rengeteg pénzt sugárzó emberi alakot. Mindenki gyönyörű ruhákban tündökölt.

- Erre, kisasszony! – szólt neki az idősödő férfi és kezével az ajtó felé irányította őt. Emily összeszedte minden bátorságát és elindult a többi ember közé. A terem óriási volt, a végében pedig egy konkrét zenekar adta a vidám hangulatot. Az emberek kisebb csoportba rendeződtek, mindegyikük kezében egy-egy pezsgőspohár volt, valami finomsággal megtöltve. A lány lázasan kereste párját, ám sehol sem találta. Próbált kedvesen mosolyogni, hogy leplezze izgatottságát és félelmét.

- Mrs. Kent? – Emily végre fellélegzett, egy ismerős hang szólította meg őt a háta mögül.

- Mr. Lanzani! – a lány hangja meglepődöttséggel teli volt. Nem számított arra, hogy Arnoldon kívül mást is ismerni fog.

- Nahát, Mrs. Kent! – a férfi sem leplezte, hogy váratlanul érte kettejük találkozása. – Nem is említette, hogy vannak ismerősei Atlantic City-ben.

- Mert nincsenek. Igazából csak elkísértem az egyik – Emily megakadt, nem tudta, hogyan nevezze meg Redstone-t. Barátjának nem hívhatta, mert az nem lett volna helyénvaló, ha azt mondja, hogy az üzlettársa, az még több kétértelmű gondolatot vont volna maga után.

- Mr. Lanzani! – Egy újabb ismerős hang mentette meg a lányt a kínos próbálkozásától.

- Mr. Redstone! – az olasz fiú hangján ismét a meglepődöttség érződött.

- Mrs. Kent! – Arnold ezúttal Emily-hez fordult, akinek az egyik kezét a sajátjába vette, majd az ajakihoz emelte, hogy köszöntse a lányt. – Nem is mondta, hogy Ön is részt vesz Mr. Robertson partiján – fordult a férfi Vittorio-hoz.

- Csak ma délelőtt vált biztossá, hogy meg tudok jelenni – válaszolta az olasz határozottan. Tapintható volt a feszültség kettejük között, ezért Lanzani jobbnak látta, ha távozik. – Örülök, hogy találkoztunk, Mrs. Kent. Igazán gyönyörű ebben a ruhában – Emily pironkodva köszönte meg a férfi bókját. – További szép estét Önöknek! – köszönt el végül és már ott sem volt.

- Jöjjön, bemutatom Önt néhány barátomnak. – Arnold kissé megemelte jobb karját, hogy a lány belé tudjon kapaszkodni. Eddig még egyszer sem kerültek ilyen közel egymáshoz. Emily-t valami igazán különös érzés járta át. A férfi mellett biztonságban érezte magát végre, de talán csak azért, mert ő volt az egyetlen, akit ismert. Redstone közölte a lánnyal, hogy ezúttal Miss Kentnek fogja őt szólítani annak érdekében, hogy mindenféle kínos kérdést elkerüljenek. Emily nem is tiltakozott, ő is jobbnak látta, ha mások azt gondolják, hogy még férjezetlen. Arnold szívesen mutatkozott a lánnyal, ráadásul végre megbizonyosodhatott arról is, hogy Emily nem csak egy egyszerű bolti eladó. Az esze nagyon is a helyén volt, olyannyira, hogy beszélgető partnereit többször is elkápráztatta határozott véleményével. Még maga Redstone is meglepődött a lány rátermettségén, hiszen odahaza nem igazán nyitotta ki a száját, csak ha nagyon muszáj volt.

Később Emily szemügyre vette az erkélyt is. Arnold éppen fontos üzleti ügyekről tanácskozott, így nem kívánt belefolyni a társalgásba, nehogy ártson a férfi kapcsolatainak. Az erkély is hatalmas volt és legalább annyira fényűző, mint az egész lakás. A lány a kőből készült korláthoz sétált és onnan figyelte az óceánt, illetve a korzón karonfogva sétáló embereket. Már harmadik pohár pezsgőjét kortyolgatta és el is döntötte, hogy ennyi bizony elég lesz neki, mert már kóválygott egy kissé a feje. Megfordult, hogy körülnézzen az erkélyen is, hátha Vittorio ott van még és elszórakoztatja őt, amíg egyedül kell lennie. De a szeme valaki egészen máson akadt meg. Arnold bent a teremben beszélgetett, nem messze az erkélytől. Emily tökéletesen rálátott a férfira, aki úgy tűnt rendkívül belemerült partnere mondandójába. Kezében egy csészét tartott, egész este csak teát kortyolgatott, nem túl meglepő módon. A lánynak eszébe jutott, hogy barátnője, Sally még ruhaválasztás közben dicsérte Arnold külsejét. Elmosolyodott a felidézett emlék miatt, és ahogyan végignézett a férfin, utólagosan kénytelen volt egyetérteni Sally-vel. Redstone tetőtől talpig úriember volt, ezt nem lehetett túlmagyarázni, csak a vak nem vette észre. Úgy tűnt ezúttal Emily is kilépett a vakok sorából, s Arnoldra férfiként tekintett. Már percek óta figyelte őt, miközben elkalandozott, de végül pillantása találkozott a férfiéval. Szerette volna tekintetét más irányba terelni, de képtelen volt rá, a sötét szemek fogva tartották az övét. Pár pillanat múlva Redstone elnézést kért beszélgetőpartnerétől és egyenesen Emily felé vette az irányt. A lány idegességében újra az óceán felé fordult és úgy várta a férfi közeledtét. Arnold óvatosan megérintette Emily derekát, aki egy mosollyal üdvözölte az üzlettársát. Üzlettárs. Erőteljesen próbált ennél a megnevezésnél maradni.

- Igazán restellem, hogy ilyen hosszasan magára hagytam – kért elnézést a férfi.

- Nem számít – válaszolta Emily egy újabb mosoly kíséretében.

- Fázik? Azt hiszem, ideje indulnunk. – Arnold nem várta meg, míg a lány válaszolt. Karját ismét felajánlotta neki és így távoztak a partiról. Egy közel két órás autóút várt rájuk hazáig, ezért a férfi szinte kötelezte Emily-t, hogy aludjon az úton, mivel már amúgy is későre járt. Így is tett, egészen New Yorkig húzta a lóbőrt, de mielőtt még a lakásához értek volna, Redstone felébresztette, hogy legyen ideje összeszednie magát. Amint az autó megállt a ház előtt, Emily egy fájdalmas sóhajjal konstatálta, hogy zuhog az eső. Arnold nem tétovázott sokáig és szinte azonnal felajánlotta neki, hogy egy esernyővel elkíséri az ajtóig. Emily bedugta a zárba a kulcsot, de mielőtt még kinyitotta volna az ajtót, visszafordult a férfihoz, aki türelmesen tartotta az ernyőt felettük.

- Örülök, hogy elkísérhettem Önt ma este - vallotta be pironkodva.

- Én örülök, hogy elfogadta a meghívásomat – válaszolta Redstone.

Csak álltak egymással szemben teljes csendben, ami különösképp nem volt kínos egyáltalán. Valami ott lebegett közöttük, valami megmagyarázhatatlan, aminek következtében egyiküknek sem tűnt fel a percek óta tartó szótlanság. Körülölelte őket ez a furcsa pillanat, s úgy tűnt örökre az esernyő alatt maradnak, ha egyikük sem szólal meg. Végül Emily-nek tűnt fel ez a fura semmi, ami közöttük zajlott.

- Akkor jövőhéten találkozunk – jelentette ki a lány, ám mielőtt megfordulhatott volna, Arnold szavai szinte megdermesztették őt.

- Igazán gyönyörű volt ma este, Mrs. Kent. – Egész este arra várt, hogy a férfi megdicsérje őt, de addig a pillanatig egyszer sem tette.

- Köszönöm, uram – felelte pironkodva. – Csak egy valamit sajnálok – Emily bátorságot vett magán és úgy döntött megemlíti azt az egy dolgot, amely az este folyamán nem történt meg, pedig voltaképpen ezért hívta el őt a férfi.

- Nocsak, mi lenne az? – kíváncsiskodott azonnal Arnold.

- Hogy elmaradt az a bizonyos tánc. – Arca kipirult, ajkait pedig erősen összeszorította zavarában.

- Ígérem, hamarosan bepótoljuk – mondta a férfi a jellegzetes félmosolya kíséretében. – Jó éjt, Mrs. Kent!

V. rész - Atlantic City

Péntek este újfent összegyűlt a kártyázó társaság a Bet & Breakfastben. Vittorio ezúttal sokkal izgatottabb volt, mint máskor, Ames előtt keménynek mutatta magát, de közben túlságosan is félt Redstone-tól. Ha csak egyetlen hibát is vét, Arnold azonnal intézkedik afelől, hogy többé ne kerüljön a szeme elé. Lanzani ennek a tudatában foglalt helyet az asztalnál. Tisztában volt azzal is, hogy ezúttal veszítenie kell, ha Redstone-nal beszélni akar. Mégsem nyerheti el minden pénzét, hogy aztán szinte térden állva könyörögjön egy kis munkáért. Arnold minderről semmit sem sejtett. Udvariasan, a szokásos mosolyával megkérte Emily-t, hogy tejet vigyen neki. A játék pedig zökkenőmentesen zajlott végig. Arnold elég jó kis összeget zsebelhetett be, jó részt Emily-nek volt köszönhető, illetve annak, hogy Vittorio úgy tett, mint aki éppen a balszerencsés napját éli.

            Waters és Selby egy-egy cigarettára rágyújtva távoztak a kis kaszinóból, Lanzani még egy rövid ideig az asztalnál ült és próbálta kiheverni a váratlan veszteséget. Redstone kihasználta az olasz magába fordulását és megkereste Emily-t, akit csak a másik a helyiségben talált meg. A teremben már nem tartózkodott senki, a székek is fejjel lefelé pihentek az asztalokon, csupán a hatalmas falióra kattogása és a másik részből beszűrődő billiárdgolyók csattogása hallatszott. Emily éppen a padlót törölte fel, amikor Arnold meglátta Őt. Közelebb sétált hozzá, ám a lány nem vette észre közeledtét. Redstone megállt mögötte és figyelte, ahogyan a felmosórongyot egyszer balra, egyszer pedig jobbra húzta el a földön. Mindeközben hátrafelé haladt egészen addig, míg bele nem botlott a magas, jól öltözött férfiba. Rögvest megfordult és jobb kezét a mellkasára csapta ijedtében.

- Mr. Redstone! – Szíve hevesebben vert, de egyben megnyugvással töltötte el Arnold látványa.

- Nem tart attól, hogy míg Ön távol van, addig valaki meglóg a napi bevétellel? – kérdezte a férfi higgadtan, teljesen eltekintve attól a ténytől, hogy megijesztette a lányt.

- Sally a raktárban van és ilyenkor mindig magával viszi a pénzt – jelentette ki határozottan Emily.

- Akkor most már tudom, hová kell mennem, ha egy kis plusz bevételre van szükségem – jegyezte meg Arnold egy huncut mosollyal az arcán, ami miatt a lány ajkai is mosolyra húzódtak. Redstone egy rövid ideig elidőzött azon az apró, ám általa eddig talán még sohasem látott mosolyon, de aztán megköszörülte a torkát és rátért a lényegre. – Véleményem szerint az anyagiakat nem itt kellene intézni, ezért úgy döntöttem, hogy a jövőhét folyamán újfent betérek Önhöz Mrs. Tildy boltjába.

- Rendben – bólintott egyetértően Emily.

- Akkor ott találkozunk, Mrs. Kent – a férfi sarkon fordult és magára hagyta a lányt, hogy végezhesse a munkáját.

Vittorio a pultnál várta Redstone-t, már lecsúszott a torkán két whisky, hogy egy kissé megnyugtassa az idegeit. Azonban amikor Arnold újfent a játékterembe lépett, szinte azonnal letámadta őt, úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, aki elsőnek szeretné kibontani karácsonyi ajándékát.

- Mr. Redstone, válthatnánk néhány szót? – A jól öltözött férfi lassú mozdulattal fordult meg, hogy Lanzanira nézhessen. Csak egy feltörni kívánó kisfiút látott benne, noha mindössze hét év különbség volt közöttük.

- Mr. Lanzani, mit tehetek Önért?

- Ma remekül játszott, uram. Rengetegszer voltak nagyszerű lapjaim, de maga olyan kiválóan blöffölt, hogy sikerült megtévesztenie engem. – Arnold csak bólintott és közben mindketten megindultak a kijárat felé. Vittorio még mindig szörnyen izgult, de tudta, hogy muszáj a tárgyra térnie. Ahogy kiléptek az ajtón, az izgatott kisfiús hangja eltűnt, szúrós tekintetét Redstone-ra szegezte. – Szeretnék Önnek dolgozni – jelentette ki határozottan. Arnold összeráncolta homlokát és kérdően nézett az olaszra. – Még új vagyok New York üzleti szférájában, csupán pár hónapja vettem át apám helyét. Muszáj elkezdenem valahol.

- Értékelem buzgóságát, ezért ajánlatát fontolóra veszem.

- Köszönöm – felelte Vittorio nyájasan, ám legszívesebben ott helyben golyót eresztett volna a férfi halántékába. Arnold elindult a kocsija felé, de rövid töprengés után visszafordult az ifjú olaszhoz.

- Voltaképpen lenne valami, amit elintézhetne nekem, Mr. Lanzani.

- Igazán? – lépett közelebb Vittorio meglepődve.

- Jövőhéten érkezik ötszáz ládányi whiskyrakomány Philadelphiába. Charlie-t akartam elküldeni érte, hogy az idevezető úton szemmel tartsa a szállítókat.

- Örömest mennék én Philly-be, és akkor Charlie itt maradhatna Ön mellett – Arnold egyetértően bólintott.

- A további részletekről még értesítem addig.

Redstone beszállt Charlie mellé az autóba és pillanatokon belül el is tűntek a Bet & Breakfast elől. Vittorio tudta, hogy idő kell ahhoz, hogy Arnold ténylegesen is megbízzon benne és ne csak ilyen megfigyelő munkákat sózzon rá. Ugyanakkor érezte, hogy már jó úton halad.

          Emily izgatottan várta Arnold látogatását, kíváncsi volt, hogy vajon mennyi pénzt sikerült nyerniük. Épp azon morfondírozott, hogy a mosószere már kifogyóban van, az utóbbi időben pedig alig-alig futotta valami finomabb húsra. Egészen biztos volt abban, hogy első útja a henteshez fog vezetni, bár az idő eléggé borongósnak bizonyult és nagyon úgy festett, hogy hamarosan elered az eső is.

Redstone csak szerdán jelent meg Mrs. Tildy boltjában, azon a napon, amikor Vittorio az első feladatát teljesítette a férfi szolgálatában. A boltban egyetlen vásárló sem tartózkodott éppen, így az anyagiakat zökkenőmentesen el tudták intézni.

- A legutóbbi nyereményem csupán nyolcszáz dollár volt, amelynek a 25%-a kétszáz dollár, így ennyit is adok Önnek – Arnold átnyújtott a lánynak egy borítékot, ami a zöldhasúakkal volt megtömve. Emily azonnal elrejtette a kassza alatti fiókba, nehogy valaki pont akkor toppanjon be, amikor ő épp egy pénzzel teli borítékot fogad el egy férfitól.

- Mr. Lanzani és a többiek nem gyanakodtak? – érdeklődött a lány.

- Tudják, hogy a városban én vagyok az egyik legjobb játékos – felelte harsányan. – Nyugodjon meg, Mrs. Kent, sosem fogunk lebukni. – Emily vett egy mély levegőt és próbált hinni a férfi szavainak. Egy rövid időre mindketten megnémultak, csupán a rádióból szűrődött ki egy kis recsegős, ugyanakkor kellemes muzsika. Amikor a trombitaszó különösképpen hangos és eleven volt, Arnold azonnal a rádióra pillantott.

- Jobban telik vele az idő és legalább nem érzem magam annyira egyedül, amikor egyetlen vásárló sincs – felelte Emily, mielőtt a férfi feltette volna a kérdést.

- És szereti is ezeket a zenéket? – kérdezte Redstone, miközben végighúzta ujjait a mellette lévő, vállfán lógó ruhákon.

- Nos, azt hiszem, nincs más választásom. – Arnold tekintete továbbra is a női ruhadarabokon időzött. – Esetleg tudok segíteni valamiben? – Emily arra gondolt, hogy a férfi talán szeretné meglepni a feleségét, az élettársát vagy akárkit is, akit éppen szeret. Ám Redstone nem válaszolt, a lány kérdését egy tőle megszokott vigyorral nyugtázta.

- És táncolni szeret? – ezúttal már minden figyelmét a kissé sápadt arcú Emily-nek szentelte.

- Nem járok olyan helyekre, ahol lenne lehetőségem a táncolásra – mondta a lány keserű hangon. Owennel sosem engedhették meg maguknak a színvonalas szórakozást, bár nekik bőven elég volt az otthoni légkör is. Szombat esténként gyakran hallgatták a rádiót és egy-egy pohár bor mellett még egy kis táncra is jutott idő.

- Nem azt kérdeztem, hogy szokott-e, hanem, hogy szeret-e – vágott vissza Arnold. Emily arca azonnal pirosba borult. A férfi minden egyes mondatából, arckifejezéséből és kisugárzásából áradt a meghamisíthatatlan intelligencia, a lány pedig pontosan emiatt nem szeretett volna butának tűnni előtte. Nem mintha ez a veszély fenyegette volna őt, hiszen Emily egyáltalán nem volt buta, sőt mindenről határozott véleménnyel rendelkezett.

- Igen, szeretek táncolni, ha van hozzá megfelelő partnerem – jelentette ki ezúttal magabiztosan. Arnold elmosolyodott, majd egészen a pult fölé magasodott.

- Ez esetben szeretnék nyitni egy számlát a nevemre. Lehet, ugye?

- Igen, hogyne. – Emily máris nyúlt a fiókba a kis füzetéért, amiben a tehetős emberek neve szerepelt egy-egy összeggel a szignójuk mellett. Általában azok a férfiak nyitottak számlát a boltban, akik felesége különösen szeretett hetente új ruhát vásárolni, mindez persze a hónap végén fejfájástól nem mentes törlesztéssel járt. A lány kinyitotta a füzetet és gyorsan belekörmölte Redstone nevét, ezzel megnyitva azt a bizonyos számlát.

- Nos, szeretném, ha választana magának egy elegáns ruhát, az árát pedig a nevem mellé írhatja. – Emily szinte tátott szájjal nézett a férfira.

- De Mr. Redstone! – horkant fel azonnal.

- Semmi de! Szombaton elkísér engem Atlantic City-be.

- Miért? – kérdezte rögvest. – Szombaton dolgozom – villant be neki hirtelen.

- Amiatt ne aggódjon, azt elintézem. – Emily teljesen elvesztette a fonalat. Továbbra is értetlenül nézett Arnoldra. – Valami szép ruhát válasszon – folytatta – előkelő este lesz befolyásos emberekkel, akiket szeretnék a partnereimnek tudni – jelentette ki.

- De én miért kellek ehhez?

- Hogy legyen kivel táncolnom – felelte a férfi, arcán pedig megjelent az a jellegzetes mosolya.

IV. rész - Régi ismerős

Hosszú idő után hétfőn Mrs. Tildy meglátogatta Emily-t a boltban. Az időjárás borongósnak és esősnek bizonyult, de az idős hölgy úgy gondolta, nem árt egy kicsit kimozdulnia és sétálni egyet a városban. Mrs. Tildy jómódú asszony hírében állt, a férje építkezési vállalkozást működtetett még fénykorában, amiből kellőképpen meggazdagodtak. Egyetlen lányuk született, aki mindenből a legjobbat kapta, de mégis kiváló nevelésben részesült.

Mrs. Tildy azonban már elfáradt, nem volt ereje arra, hogy mindennap dolgozni járjon a boltba, pontosan ezért alkalmazta Emily-t, akit szinte lányaként szeretett.

- Jaj, én kicsi Emily-m, olyan fáradtnak tűnsz, pihensz te eleget? – kérdezte a hölgy, miközben megsimította a lány puha arcát.

- Ne aggódjon értem, asszonyom, a vasárnapjaim még mindig szabadok, így akkor van egy kis időm magamra is. – Mrs. Tildy megrázta a fejét.

- Tudod, hogy nagyon szeretem Owent, de már féléve semmi hír róla.

- Vissza fog jönni! – szakította félbe Emily határozottan, nehogy folytassa mondandóját.

- Nem tudhatod biztosra.

- Nézze, Mrs. Tildy, ha teljesen biztos lennék abban, hogy soha többé nem tér vissza, akkor sem futnék más férfi karjaiba.

- Nem is mondtam, hogy ilyesmit tégy, csak próbálj meg nyitott maradni a lehetőségekre. Fiatal vagy még és szép, bármelyik úriember szívesen viselné a társaságodat. Okosabb és értelmesebb vagy a legtöbb pénzben fürdőző mihaszna cafkánál. – Az öreg hölgy irtózott a sekélyes, butácska lányoktól, főleg azért, mert azoknak mindig sikerült remek férjeket fogniuk.

- Ez nagyon kedves Öntől, igyekszem észben tartani – mondta a lány egy halvány mosoly kíséretében. Nem szeretett erről beszélni, ő is tudta, hogy egy idő után már tényleg nem fogja bírni egyedül. Ráadásul a családalapítás is nehezen megy férfi nélkül, már pedig Emily úgy érezte, hogy lassan annak is eljön az ideje.

- Emily, drága, idehoznád azt a ruhát, amit múltkor félretettem Margot lányomnak? – Emily szívesen eleget tett a hölgynek, így rögvest a raktárba eredt azért a gyönyörű szép ruháért, amelynek oly selymes volt a tapintása, a tökéletes szabásáról pedig árulkodott, hogy szorgos kezek dolgoztak rajta. Emily megállt a raktárban lévő tükör előtt, a ruhát pedig magához igazította. A sötét arany színű anyag kiemelte barna szemeit, a hajához is remekül passzolt, mintha csak neki készítették volna. Bárcsak az övé lehetne és megmutathatná, hogy valójában milyen csinos és egy ilyen szép ruhában bármelyik előkelő partira beengednék, nem vallana szégyent. Ugyanakkor borsos ára miatt még csak álmodozni sem mert egy ilyesfajta lenyűgöző darabról. Egy nagy és szomorú sóhaj közepette visszahelyezte a ruhát a vállfára. Odakintről behallatszódott Mrs. Tildy hangja és éles kacagása. Emily sietve visszarendezte a többi ruhát, nehogy sokáig kelljen várakoznia a betévedt vásárlónak.

- Milyen rég láttalak! Hogy megy sorod? – az idős hölgy hangja tele volt izgatottsággal, Emily pedig próbált, minél hamarabb visszaérni. A raktárból kilépve az elkerített öltöző részlegen bukdácsolt keresztül, aztán onnan szinte kirohant az előtérbe, ahol rögvest megtorpant, mikor meglátta Arnold Redstone-t Mrs. Tildy-vel kacarászni. Igyekezett minél gyorsabban és majdhogynem észrevehetetlenül a kassza mögé sétálni, de persze mindez lehetetlen volt.

- Ó, Arnold, hadd mutassam be neked ezt a nagyszerű lányt: Ő itt Emily Kent. – Redstone levette a kalapját, a fejével pedig biccentett egyet a lány felé.

- Nagyon örülök, Mrs. Kent.

- Akárcsak én, Mr. Redstone. – Emily olyannyira zavarban volt, hogy azt hitte, menten elájul. Szerencsére Mrs. Tildy nem hagyott nekik időt bájcsevejre, ugyanis azonnal folytatta mindazt, amit korábban Emily megzavart.

- Arnie volt a legaranyosabb kisfiú, akit valaha láttam. Volt a kertünkben egy hatalmas almafa – Mrs. Tildy a lány felé fordult és úgy magyarázott tovább. – Arnie pedig átjött, hogy elmesélje, mi történt az iskolában, aztán mindig kapott egy szép, nagy piros almát.

- Valóban így történt. – Arnold csak mosolygott, míg Emily meg sem tudott szólalni a meglepődöttségtől. – Hogy van Mr. Tildy egészsége? – váltott komolyabb témára a férfi.

- Eli nagyon jól megvan. Egy kicsit fáj a lába, az unokák pedig minden nap lefárasztják. – Újabb felhőtlen kacaj töltötte be a bolt a légterét, miközben Emily arcára erőltetett egy félmosolyt; nem igazán tudta elhinni, amit látott.

- Asszonyom, itt a lánya ruhája – nyújtotta át a pulton az aranybarna ruhát a lány, amelyet az idős hölgy azonnal magához ragadott.

- Megyek is, Margot-nak megígértem, hogy még ebédidő előtt látogatom meg. – Mrs. Tildy elindult az ajtó felé, útközben még megpaskolta Redstone vállait. – Örülök, hogy láttalak Arnold, gyakrabban benézhetnél.

- Úgy lesz, Mrs. Tildy – nyugtázta a férfi, az asszony pedig távozott a boltból.

A levegő szinte megfagyott, Arnold közelebb lépett a pulthoz, majd kalapját ráhelyezte arra. Aztán határozottan Emily-re nézett és egy széles mosoly kíséretében bólintott egyet.

- El kell ismernem, Mrs. Kent, kiválóan teljesítette a pénteki próbát.

- Nem értem, mire gondol – érdeklődik a lány, bár nem teljesen biztos abban, hogy tudni szeretné a választ.

- Nem tudhattam biztosra, hogy mennyire ismeri a lapokat.

- Szóval mindvégig tisztában volt azzal, hogy vesztésre áll? – förmedt rá Emily. Viselkedésével még saját magát is meglepte, ám a férfinak tetszett, hogy végre felemelte a hangját.

- Néha szükséges a bukás ahhoz, hogy később győztesként távozhassunk – felelte lágyan. – Nagyszerű párost fogunk alkotni, most már semmi kétségem efelől. – kalapját méltóságteljesen a fejére tette és elindult az ajtó felé, ahol még váratlanul megfordult egy mondat erejéig. – Remek eszköz a határozottság, érdemes gyakrabban élni vele. – Mire Emily reagálni tudott volna, a férfi már eltűnt a zajos utcai homályban.

Eközben a Bet & Breakfastben az olasz ifjonc és társai gyűltek össze egy kis megbeszélésre. Az asztalnál négy férfi foglalt helyet: Vittorio Lanzani, Paul Cutler, Burt Healy és Larry Ames. Mindannyian kispályásnak számítottak, ezért szerettek volna feljebb kerülni a ranglétrán. Vittorio volt a legfiatalabb a maga harminc évével, a többi úriember már bőven a negyvenet taposta. Talán Lanzani volt a legkevésbé tapasztaltabb mégis ő bizonyult a legértelmesebbnek. Már kész tervvel állt a társai elé.

- Uraim, ideje cselekednünk! – zavarta meg az olasz a kaotikus beszélgetést, miközben Sally csípőjét rázva haladt el mellettük. – A háború immár véget ért országunk pedig remekül szerepelt a megmérettetés során, erre igazán büszkék lehetünk. Viszont ez bennünket nem feltétlen érint, így hát mostantól szeretném, ha megbeszéléseink témái nem a véres harcok és a formás idomú hölgyek lennének. – A férfiak egyszerre mordultak fel bosszúsan, ám helyeselve bólogattak. – Az a hír járja, hogy egy éven belül életbe lép a szesztilalom.

- Az a senkiházi demokrata Wilson már megint nem tudja hol a határ! – csattant fel Burt Healy, miközben cigarettáját keményen a hamutartóba döngölte.

- Azt rebesgetik, hogy a nők is szavazati jogot kapnak hamarosan – jelentette ki nyugodtan Larry Ames.

-  A nők nem arra valók, hogy gondolkodjanak – mormogta az orra alá Healy.

- Uraim, kérem! – Lanzani nem bírta tovább hallgatni őket. – Inkább térjünk át az üzletre. A szesztilalom egy újfajta lehetőséget nyit meg számunkra. New York nem lenne az igazi alkohol nélkül, ezt mindenki nagyon jól tudja, ezért nyitnunk kell külföldre. Mexikó az elsődleges cél, de jobban szeretnék Európával kapcsolatba lépni, a mexikói áru olcsó, ám a minősége közel sem megfelelő az elvártnak. Még Kanadát is számításba vehetjük, de ők túl drágán adnak mindent, viszont import szempontjából kézenfekvőbb lenne.

- És mindezt, hogyan tervezed véghezvinni? – érdeklődött Paul Cutler, aki eddig csendben szívta cigarettáját.

- Kevesek vagyunk mindehhez, ezt én is tudom, ezért úgy gondoltam, be kellene vonnunk egy már jártasabb személyt.

- Ki lenne az? – kérdezte Ames.

- Arnold Redstone.

- Persze – büfögte Healy. – Arnold Redstone nem hogy üzletet nem kötne velünk, de még csak a közelünkbe sem kívánkozna. Fiacskám, ez eleve veszett ügy. A szesztilalom bevezetése még így sem biztos, felesleges jó előre betermelnünk ennyi alkoholt, amely jelenleg csak deficittel járna.

- Mr. Healy, természetesen az elraktározott likőrökből nem most jutnánk profithoz, ám Arnold Redstone remek partner.

- Golyó kéne a fejébe inkább – köpte oda Healy.

- Hogyan kívánsz kapcsolatba lépni vele, Vittorio? – ezúttal Larry Ames kíváncsiskodott. Ames volt a másik értelmesebb tagja a csapatnak.

- Hétvégente gyakran kártyázom itt vele. A következő alkalommal megemlítem neki az ajánlatom. - A többi férfi is belenyugodott Lanzani felvetésébe, hiszen tudták, hogy nincs más választásuk, ki akartak törni, de ahhoz áldozatot kellett hozniuk.

A megbeszélés után Vittorio és Larry együtt sétáltak az autóikhoz. A két öltönyös úriember még elszívott egy-egy cigarettát, miközben négyszemközt is megvitatták az ötletet.

- Mi a konkrét terved Redstone-nal?

- Bekönyörgöm magam az üzletébe, minden piti melót megcsinálunk, hogy a kegyeibe fogadjon.

- Biztosan megéri ez nekünk? – fújta a füstöt Ames jó magasra.

- A későbbiekben mindenképp.

- Nem pártolom Healy kijelentéseit, de Redstone fejében én is szívesen látnék egy golyót.

- Nem kell aggódni – mosolyodott el az olasz. – Miután kellőképpen beépültem a csapatába, akár mindannyian golyót ereszthetünk a fejébe.

- Át akarod venni a helyét? – kérdezte meglepődve az alacsony Larry.

- Át fogom venni, enyém lesz New York – válaszolta Lanzani, cigarettáját pedig látványosan a földre dobta, majd erősen a betonba taposta.

III. rész - Fél csésze tea

A pénteki nap már sokkal derűsebbnek mutatkozott, mint a hét addig eltelt napjai. A madarak vidáman csicseregtek a fákon, az utcán sétáló emberek pedig kedvesen mosolyogtak egymásra. Emily nem igazán tudta elképzelni, hogy mi lelte a világot, de még Mrs. Tildy boltjában is többen fordultak meg aznap az átlagnál. Szokás szerint délután öt órakor bezárta a helyet, ám ahelyett, hogy hazafelé sietett volna, egyenesen a Bet & Breakfastbe vette az irányt, hogy megkezdje hétvégi műszakát.

Sally boldogan dalolászva törülgette végig az asztalokat, még csak azt sem vette észre, hogy Emily megérkezésekor becsapta az ajtót. A felmosórongyot mikrofonként használta, majd egy gyönyörű szép táncot lejtett vele, mígnem végül belebotlott a karba tett kézzel álló munkatársába. Sally egy pillanatig pironkodott, de aztán újrakezdte az éneklést és próbálta jó kedvét Emily-re is ráragasztani. Azonban ez koránt sem bizonyult egyszerű feladatnak. Emily rendkívüli módon izgult az este miatt. Félt attól, hogy valamit elront, hogy rosszul értelmezi a lapokat és véletlenül hatalmas bukásba taszítja Redstone-t. Ezt követően pedig ki tudja, mit művelnének vele, az a fegyver sok mindenre képes. Hogy elterelje a gondolatait, inkább besietett az öltözőbe, hogy belebújhasson fekete-fehér munkaruhájába. Sokáig nem élvezhette az egyedüllétet, ugyanis Sally szinte kezét-lábát elhagyva rohant be hozzá. Emily kérdően nézett a levegőhöz is alig jutó kollégájára.

- Ki tudnál jönni egy kicsit?

- Miért, mi a gond?

- Én nem feltétlenül mondanám gondnak – jelentette ki Sally fülig érő vigyorral. – Egy úr keres téged. – A lány Emily fehér inggallérját kezdte el igazgatni, miközben folytatta mondandóját. – Már találkoztál vele pénteken.

- Igazán? – Emily remegni kezdett. Már meg is érkezett?

- Na, kedvesem, ne várasd tovább az úriembert!

Sally még utoljára kisimított egy tincset a lány arcából, aztán pedig útjára engedte őt. Emily szinte félve indult el, ott motoszkált benne valami különös érzés, ami miatt nem tudott nyugodt maradni. Redstone egy órával korábban érkezett a kelleténél, talán azért, hogy visszavonja az ajánlatát. Emily megállt egy pillanatra mielőtt kilépett volna az öltözőből; vett egy mély levegőt és magára erőltetett egy aprócska mosolyt. Ám úgy tűnt, próbálkozása hiábavaló volt, Redstone-t sehol sem látta. A pult mögött csak az olasz férfi ült, aki pénteken szintén náluk játszott. Megnyerő mosolyát villantotta a lányra, aki erre nem is figyelve, lázasan a többi asztalt fürkészte Arnoldot keresve. A fiatal jóképű úr továbbra is Emily-n pihentette tekintetét, majd megköszörülte a torkát, mire a lány szemét végre rászegezte.

- Talán keres valakit, Miss Kent?

- Hogy mondja? – Emily nem értette a kérdést, egészen máshol járt.

- Csak érdeklődni szerettem volna, hogy jól van-e.

- Már miért ne lennék jól? – Nem értette a kérdést, még csak nem is ismerte a férfit. Egyetlen találkozás és egy kedves mosoly nem elég ahhoz, hogy másnap már barátként tekintsünk a másikra.

- A múltheti incidens miatt érdeklődöm. Redstone nem volt túl kedves Önhöz, Miss Kent.

- Mrs. Kent. – javította ki a férfit Emily.

- Ó, elnézést, azt hittem, hogy… nem is tudom, mit hittem – szabadkozott. A lány végre minden figyelmét a férfinak szentelte, ugyanis teljességgel biztossá vált számára, hogy Arnold Redstone nem tartózkodik a Bet & Breakfastben.

- Mit parancsol Mr… - Emily kérdőn nézett az olaszra, abban a pillanatban jött rá, hogy még csak a nevét sem tudja.

- Lanzani, Vittorio – nyújtotta a kezét magabiztosan, amelyet a lány egy kissé vonakodva, de végül megfogott.

- Emily Kent – mutatkozott be ő is. A férfi egy nagy vigyor kíséretében közelebb hajolt a lány kezéhez és egy finom csókot lehelt rá ismeretségük megpecsételéseként. Emily arca azonnal kipirult, nem is emlékezett arra, hogy utoljára, mikor tett efféle gesztust egy férfi vele szemben. Próbálta leplezni meglepődöttségét és különös érzéseit, ezért témát váltott és általános dolgokról faggatta Vittorio-t.

Arnold Redstone nem jelent meg a péntek este folyamán, sőt a következő napon sem fordult meg a kis kaszinóban. Talán mégiscsak meggondolta magát és nincs kedve ezt a buta csalfa játékot űzni, illetve végképp nem szeretne találkozni Emily-vel és nem kíván a segítségére lenni. A lány nem is igazán tudta eldönteni, hogy örül-e a férfi távollétének, hiszen már egészen beleélte magát a könnyen érkező plusz jövedelembe.

A következő hét péntek este Emily ismét dolgozott és ezúttal Redstone is tiszteletét tette náluk. A szokásos csapat gyűlt össze, körülülték az asztalt, a zsetonokat pedig azonnal rendezgetni kezdték. Emily már az előző héten közölte Sally-vel, hogy ezentúl ő szeretné a játékosok asztalát kiszolgálni. A lánynak ezzel nem volt semmi problémája, ugyanis azt hitte, Emily Vittorio közelében kíván lenni.

Paul Waters, a pénzes ifjú hevesen magyarázott valamit, amire senki sem volt kíváncsi, de ő kiválóan elszórakoztatta magát. Szólni egyik sem mert neki, hiszen legtöbbjüket az apja juttatta oda, ahol éppen van. Kivéve Redstone-t. Az egész város ismerte a nevét, sokan csalónak nevezték rengeteg szerencsejáték által nyert pénze miatt. Ám a férfi nem volt csaló, csak kiválóan értett a lapokhoz és szinte mindig tudott olvasni ellenfelei fejében. A sofőrje, Charlie volt az ő jobbkeze, a fiatal férfi helyette végzett el mindenféle piszkos munkát; ha valaki útban volt, tett róla, hogy többé ne okozzon fejfájást Mr. Redstone számára.

            Miután minden tekintéllyel rendelkező férfi helyet foglalt az asztalnál és elrendezgette zsetonjait, Emily úgy döntött, hogy ideje kiszolgálni őket. Valahogyan sokkal másabb volt a légkör, mint az előző hétvégén. Nem tudta eldönteni, hogy Arnold jelenléte mindenkire ugyanolyan nyomasztó hatással van-e, mint rá. Összeszedte minden bátorságát és próbálta leplezni az arcára kiülő félelmet. Az asztalhoz érve, Vittorio máris kedvesen mosolygott a lányra, aki ezúttal akármennyire is erőlködött, nem tudta viszonozni azt.

- Mit kérnek, Uraim? – szólalt meg végül fojtott hangon

- A szokásos whisky-t – mondták szinte egyszerre. Kivéve Redstone-t, ő egy szót sem szólt, csak bámult maga elé.

- És Ön, Mr. Redstone? – A férfi felemelte a fejét és fülig érő vigyorral nézett a lányra.

- Ma este teát kérnék, Mrs. Kent. – Emily rögtön sarkon fordult és visszasietett a pult mögé, hogy minél hamarabb eleget tegyen a kiszolgálásnak.

A percek csak teltek, a poharak tartalma pedig lassú tempóban, de fogyatkozott. Sally-nek elég sok dolga volt a kocsma részlegen, így Emily teljesen egyedül maradt a gondolataival. Nem értette, hogy Redstone miért mosolyog annyit, ráadásul legtöbbször teljesen indokolatlanul. Alaposan szemügyre vette a férfit játék közben, de ott sem viselkedett másképp: komoly volt, de közben az az ironikus mosoly ott figyelt az arcán. Hátrafésült sötét haja, tűzpiros csokornyakkendője és fekete zakója miatt tökéletes partinak bizonyult bármelyik nő számára. Emily erősen koncentrált Redstone ujjaira a távolból, de nem látott rajtuk semmit. Úgy tűnt a férfinek nincs felesége, de talán csak nem hordja a gyűrűt.

Emily végre levette szemeit Arnoldról, ám ekkor feltűnt neki, hogy Vittorio Lanzani egy kedves mosoly kíséretében lopva rákacsintott. A lány nem tudta hová tenni az olasz férfi viselkedését, ezért viszonzás helyett, pirult arccal fordított hátat a játékosoknak.

Lassan minden pohár kiürült szinte teljesen, ezért Emily úgy döntött, hogy ideje feltölteni azokat. Nem tudta biztosra, hogy Redstone még mindig szeretné, ha az alkujuk szerint cselekedne. Míg lelkesen öntötte tele a férfiak poharait, nem feledkezett meg a lapjaikról sem. Az öreg Ethan Selby-nek pocsék két kártya jutott: pikk kettes és treff négyes, mire Vittorio-hoz ért, be is dobta őket. Lanzani már koránt sem állt olyan rosszul: pikk dáma, illetve kőr tízes. Az asztalon ott figyelt a pikk dáma, így az olasznak párja volt és az a tízes sem mutatott rosszul mellette. Paul Waters kezében egy kőr nyolcas, illetve egy pikk bubi volt, nem sok esélye akadt a nyerésre. Aztán következett Redstone. Emily szíve talán gyorsabban vert az átlagnál, félt, hogy rosszul értelmezi a lapokat és félrevezeti a férfit. Kőr dáma és treff bubi. Igen, Arnold a nyerő, az ő kezében vannak jobb lapok. A lány azonnal teletöltötte a csészéjét teával. A keze végig remegett és attól félt, hogy bármelyik pillanatban melléönti a teát és a férfi szörnyű haragra gerjed. Ellenben nem ez történt, Arnold minden figyelmét a lány mozdulatainak szentelte, és amikor látta, hogy a csészét színültig töltötte, elégedetten elmosolyodott. Ezt követően már csak annyi volt a feladata, hogy játékostársaiból minél több pénzt facsarjon ki. Emily nyugodtan ült vissza a pult mögé, izgatott volt amiatt, hogy vajon mennyi pénzt sikerül Redstone-nak gyűjtenie az est folyamán.

Már egészen későre járt, de a férfiak még mindig játszottak. Emily elindult egy újabb italkitöltésre. Valószínűleg ez volt az utolsó kör, Selby illetve Waters már nem voltak játékban, de továbbra is az asztalnál ültek, kíváncsiak voltak, ki lesz a befutó. Vittorio és Arnold szemöldöküket felvonva méregették egymást. Vajon melyikük fog nyerni? Az asztalra egy treff király, egy káró kilences, egy kőr ász, egy pikk hármas, valamint egy treff tízes volt kiterítve. Vittorio meglepően magabiztosnak tűnt, Redstone pedig szinte az összes zsetont bedobta már középre. Emily az olasz mögé sétált és miközben teletöltötte a poharát, jól megnézte, mi is van a kezében. Egy treff és egy káró király. Bumm, ez bizony egy király drill. Redstone-nak talán mégsem kellene annyira szórnia a pénzét. Emily átsétált hozzá és megtekintette a lapjait: kőr ász és treff dáma. Az ász-pár miatt van oka némi bizakodásra, de a mellette lévő dámával semmit sem ér. Redstone áll a vesztesek kapuja előtt, és ha Emily nem cselekszik gyorsan, akkor bizony hamarosan kinyitja azt a kaput és a végzetébe sétál.

A csésze csak félig töltődött meg. Arnold értetlenül állt a helyzethez.

- Mrs. Kent, talán sajnálja tőlem a teát? – Redstone nem nézett a lányra, inkább a kezében lévő lapokat méregette.

- Sajnálom, Mr. Redstone. Nem szeretném, ha túl sok teát inna, nehogy rosszul érezze magát. – Emily próbált utalni arra, hogy épp rossz döntést hoz a férfi, de az rá sem hederített.

- Ne féltsen engem, tudom, mit csinálok. – Arnold felnézett a lányra és ismét megörvendeztette őt hatalmas mosolyával.

Vittorio nem igazán értette kettejük különös beszélgetését, de talán nem is érdekelte, újfent nagyon közel járt ahhoz, hogy rengeteg pénzt húzzon le a híres New York-i szerencsejátékosról.

Emily fejét lehajtva battyogott vissza a pult mögé. Végképp egyedül maradt. Sally már egy órája hazament, rengeteget dolgozott aznap este, ezért Emily megkönyörült rajta. Leült egy székre és onnan követte figyelemmel, ahogyan Redstone az összes megnyert pénzét betolja középre. Néhány perc múlva Vittorio vidáman pattant fel és azonnal kérte a zsetonok értékét pénzformájában. Arnold először maga elé meredt, aztán tekintetét Emily-re szegezte, aki szomorúan nézett vissza a férfira. Eltűnt az a megnyerő mosoly az arcáról, lebiggyesztett ajkakkal nézte Emily-t. A lány nem érezte magát bűnösnek, hiszen ő szólt neki, csak félig öntötte tele azt a csészét, megadta a jelzést. Nem Redstone volt nyerő pozícióban.

Miután Vittorio felmarkolta hatalmas nyereményét, azonnal Emily-hez sietett.

- Amióta Ön is itt dolgozik, Mrs. Kent, azóta folyamatosan én nyerek. Nem tudom, hogy ez az Ön jelenlétének köszönhető-e, de nagyon remélem, hogy sokáig itt marad még – mondta a férfi egy kedves mosoly kíséretében. Emily próbálta egy bólintással elintézni az olasz bókjait. – Nos, köszönök mindent, jövőhéten találkozunk. – Vittorio megfogta a lány csuklóját és egy gyengéd csókot nyomott a kézfejére, majd vidáman távozott a helyről.
Emily tekintete azonnal az asztalra szegeződött, de mindhiába, míg lefoglalta őt Lanzani, addig Redstone elhagyta a Bet & Breakfastöt.

II. rész - Tisztességes ajánlat

Emily unottan könyökölt az asztalra Mrs. Tildy ruhaszalonjában és várta, hogy végre betoppanjon egy vásárló. Hétfőnként általában nincs túl nagy tolongás és főként csak délután térnek be a vevők. Mrs. Tildy boltja az egyik legközkedveltebb volt a városban, ugyanis a jómódúak szívesen töltötték itt a szabadidejüket, illetve előszeretettel költötték a pénzüket is, az üzletvezető legnagyobb örömére. Emily nem bánta, hogy a sok szép ruha között kellett lennie minden nap, ilyen gyönyörű és drága ruhákat úgysem fog soha a saját szekrényében látni.

Ebédidőben elővette a kis dobozkáját, amiben az előző napi maradék főztjét vitte el. Próbált enni, de alig bírt néhány falatot legyűrni a torkán, folyamatosan a férje járt az eszében, hogy vajon mi lehet vele, él-e még. A gondolatra összeszűkült a gyomra, így kénytelen volt végleg félretenni az ételt. Viszont az egészben az volt a legrosszabb, hogy hiába várakozott és hiába reménykedett, ezek számára nem voltak jövedelmezők, nem jutott előrébb; és tudta, hogy számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy a férje soha többé nem tér haza. Tudta, hogy ezt is számításba kell vennie a saját érdekében, akármennyire is fájt.

Ezenfelül ott volt a szombat esti incidens a Bet & Breakfastben, azóta sem tudta elfelejteni Arnold Redstone arcát, azt az arcot, amely olyannyira dühös volt, de sokkal inkább a megvetés áradt róla; így még soha senki sem nézett Emily-re. A lány olyan félelmet érzett abban a pillanatban, hogy legszívesebben apró méretűre zsugorodott volna, hogy teljesen eltűnjön a férfi elől és soha ne találja meg őt újra. Az egész teste remegett attól a kioktató hangnemtől, amit Redstone intézett hozzá. Még mindig ott zúgott a fülében a hangja, nem tudta kiverni a fejéből.

Az étvágya végképp elhagyta, olyan távolságokba vándorolt, ahonnan már senki sem tudta volna visszahozni azt. Ráadásul a délután folyamán az eső is eleredt, afféle késő tavaszi, már-már kora nyári zápor lepte meg a New York-i lakosokat. Emily pedig otthon felejtette az esernyőjét, mivel reggel, amikor munkába ment, még gyönyörűen sütött a nap, ezért meg sem fordult a fejében, hogy esetleg szüksége lenne rá. A boltot bezárta öt órakor, de aztán még várt néhány percet, ám mindhiába, az eső nem hagyott alább. Kénytelen volt elindulni, bár próbálkozott a házak falához tapadni szorosan, hogy lehetőleg minél kevésbé ázzon meg, nem túl sok sikerrel járt. Még fél úton sem tartott, amikor az eső olyannyira zuhogni kezdett, hogy a falhoz simulás sem nyújtott már semmilyen védelmet számára. Kinézett magának egy viszonylag olcsó kis boltot a túloldalon, hogy legyen hová bemenekülnie a teljes elázás elől. Ám mielőtt az úttestre lépett volna, egy autó állt meg mellette. Alaposan szemügyre vette a sofőrt, de egyáltalán nem volt ismerős az arca. A férfi még csak rá sem nézett, bámult maga elé.

- Miss Kent? – szólt ki egy hang a hátsó ülésről. Emily egy sietős pillantást vetett a hang felé, hiszen meglepte, hogy az illető tudta a nevét. A másik férfi kalapot viselt, tökéletesre vasalt sötét zakója finoman ráfeszült a felsőtestére, vörös csokornyakkendője pedig arról árulkodott, hogy csakis valamilyen fontos ember lehet. Aztán Emily az arcát is szemügyre vette, de kár volt, azonnal félelem járta át az egész testét. A hátsó ülésen Arnold Redstone ült, aki ezúttal kedvesen mosolygott rá. – Hová tart?

Emily továbbra sem mozdult, teljesen ledermedt. A férfi a hangja melegséget árasztott és olyan megnyugtató volt, hogy talán a lány félelme is eltűnt.

- Hazafelé – válaszolta sietve, nehogy Redstone észrevegye a rajta uralkodó vegyes érzelmeket.

- Nos – a férfi kinyitotta a kocsi ajtaját – akkor szálljon be, kérem. Hazaviszem. – Emily tétovázott, hiába tűnt Arnold ezúttal kedvesnek, talán nem a legjobb ötlet, egy autóba ülni vele.

- Köszönöm, inkább sétálnék – mondta egy halvány mosoly kíséretében. A sofőr szemmel láthatólag kevésbé szívlelte ezt a kis bájcsevejt, nagyokat fújtatott és folyamatosan fészkelődött.

- Ugyan már, Miss Kent. Így is többet tartózkodott az esőben a kelleténél. – A férfi már szinte zavarba ejtően sokat mosolygott. Emily pedig egyre inkább csak ázott.

- Igazán nem szeretnék a terhére lenni Mr. Redstone.

- Szálljon már be az istenverte kocsiba! – ordított a lányra a sofőr. Emily megtorpant, pedig már fontolóra vette, hogy beül, nem akart tovább ázni.

- Charlie, kérlek. – Arnold csendesen intette nyugalomra a férfit, aki nagyot sóhajtott, majd újra maga elé meredt, de az arca szinte égett a dühtől. – Elnézést, Miss Kent, – egy újabb mosolyt intézett lány felé. – Üljön be, kérem, nem szeretném tovább nézni, ahogyan egyre jobban ázik. – Emily ezúttal hallgatott a férfira és beszállt az autóba. – Hová vigyük?

- Nyugati 57.

Miután elindultak, egyikük sem szólt egy szót sem, csend honolt a járműben, amely egy kissé megrémisztette a lányt. Folyamatosan a szombat este járt a fejében, ahogyan a férfi éktelen dühét egy pillanat alatt rászabadította. Talán bocsánatot kellene kérnie. Gyorsan elhessegette a gondolatot, még csak megszólalni sem mert.

- Tudja, Miss Kent, szörnyen restellem, ami a kis kaszinóban történt. – Arnold nem nézett Emily-re, az utcán sétáló esernyős embereket figyelte.

- Az én hibám volt – mentegetőzött azonnal a lány, de a férfi kezével csendre intette őt.

- Legközelebb tejet vagy teát hozzon, és akkor elkerüljük a hasonló konfliktusokat. – Emily egy erőltetett mosollyal nyugtázta Redstone szavait, aztán az autó leparkolt a háza előtt, a sofőr pedig leállította a jármű motorját. – Azt hiszem, meg is érkeztünk Miss Kent.

- Mrs. Kent – Még Emily-t is meglepte erőteljes kijelentése. Nem bírta tovább hallgatni, hogy a férfi nem helyesen szólítja őt.

- Ó, tehát férjnél van. – Arnold meglepődve jelentette ki. – Milyen területen dolgozik a férje? – érdeklődött.

- Katona, még Európában tartózkodik.

- Micsoda nemes lélek, védi a hazáját. – Redstone és a sofőr szinte gúnyosan nevettek fel. Emily nem igazán értette. – Mondja csak, Mrs. Kent, mennyit keres hetente? – A lányt meglepték a férfi szavai, hirtelen azt sem tudta, mit mondjon.

- Nos, minden tiszteletem az Öné, de úgy vélem, ez nem tartozik magára. – Redstone egyetértően bólintott, aztán egy kicsit közelebb hajolt Emily-hez.

- És ha azt mondanám Önnek, Mrs. Kent, hogy van egy olyan ajánlatom, amely által minden pénzügyi problémája megszűnne, akkor hajlandó lenne velem üzletet kötni? – A lány teljesen megnémult. Miféle ajánlata lehet? Miféle mocskos, perverz alak ez a Redstone? Ki tudja, mire képes.

- Eddig is jól eléldegéltem – válaszolta határozottan.

- Épp most hoztam Önt haza munkából, hétvégén a kaszinóban tartózkodik, a férje pedig isten tudja hol katonáskodik, amikor a háború már véget ért. Biztos vagyok benne, hogy jól jönne némi plusz pénz. – Emily tudta, hogy nem fogja sokáig bírni ennyi munkával és ilyen kevés jövedelemmel, főleg ha végleg magára marad. Próbált valamit kiolvasni a férfi arcából, de egyszerűen nem lehetett és rájött, hogy hiába keres bármit is, hiszen remekül tud blöffölni; gyerekjáték lenne megtévesztenie őt. A lány válasz helyett, csak bólintott egyet, nem merte hangosan is kimondani, hogy: igen, kíváncsi az ajánlatra. Túlságosan félt és túlságosan elítélendőnek tartotta a helyzetet. – Az ajánlatom nagyon egyszerű: segítsen nekem péntek és szombat esténként nyerni a Bet & Breakfastben.

- Mégis hogyan segíthetnék? – Emily szívéről nagy kő esett le. Arnold Redstone mégsem perverz és nem akarja őt utcai lányként futtatni.

- Mondja meg Sally-nek, hogy ezentúl Ön szeretné kiszolgálni az asztalunkat. Maga odasétál, feltölti a poharakat, közben alaposan szemügyre veszi minden játékos kártyáját. Én maradok utoljára, ha úgy látja, én rendelkezem a legjobb lapokkal, akkor teletölti a poharamat, ellenkező esetben csak félig. – Emily számára érthető volt az ötlet. Valószínűleg senkinek sem tűnne fel.

- És nekem ez miért is érné meg? – Egészen felbátorodott, már az első estéjén is kevésbé találta szimpatikusnak a játékosokat, így nem esett nehezére megfontolni az ajánlatot.

- Az esti nyereményem 25%-át önnek adnám. – Emily kíváncsian nézett Redstone-ra, nem tudta, hogy ez valójában, mennyi pénzt is jelent. – Ez nagyjából két-háromezer dollárt jelente egy estére. – Emily egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. Ez rengeteg pénz, még Owennel ketten együtt sem kerestek ennyit összesen egy évben, és ezt egyetlen éjszaka kézhez kaphatná, heti szinten.

- És ha mégis veszít?

- Természetesen nem várhatom el Öntől, hogy fizessen nekem, így ha veszteség fordulna elő, akkor aznap este nem kap egy centet sem. – Emily nem gondolkodott tovább, nem volt min gondolkodnia. Túlságosan kellett neki a pénz.
- Rendben, Mr. Redstone. – A férfi kezét nyújtotta a lánynak, aki bizonytalanul, de megrázta azt, hogy egyezségük valóban életbe lépjen. Ezt követően szó nélkül kiszállt az autóból. Redstone még egyszer rámosolygott, majd a sofőrjéhez szólt, aki éppen a zsebében kotorászott a cigarettájáért. Ám ekkor Emily valami olyat látott, ami talán merőben megváltoztatta volna a véleményét. A sofőr nadrágjába egy pisztoly volt beszorítva, amely minden bizonnyal használatra kész volt. A jármű motorja beindult és rögvest elhajtottak, míg a lány csak utánuk maradt füstfelhőt bámulta, miközben az esőcseppek újra élés késként csapódtak az arcára.